4 dolog, amelyet a legjobb nyugdíj megtakarítások tudnak.
Fiatalon az ember legtöbbször még a hosszabb munkanapok végét is nehezen látja, nemhogy a nyugdíjas éveire gondoljon, amelynek eljövetele még akár több évtizednyire is lehet. Pedig nagyon fontos időben szétnézni a különböző nyugdíj megtakarítások között, hiszen ezzel megalapozhatjuk idős korunk biztonságát. Ám tény, hogy rengeteg ilyen ajánlat van, a biztosítások között pedig nem könnyű megtalálni a számunkra leginkább megfelelőt. Lássuk, mik a jellemzői a legjobb ajánlatoknak!

Miért annyira lényegesek a nyugdíj megtakarítások?
Számos érv szól amellett, hogy az ilyen jellegű biztosítások nyújtotta öngondoskodással kapcsolatban érdemes már nagyon korán elkezdeni foglalkozni. Hiszen egyrészt jelenleg sok esetben az állam által biztosított nyugdíj összege csaknem fele annyi, mint az átlagos havi nettó jövedelem, amely kapcsán pozitív változás nem várható a következő években. Nem beszélve arról, hogy ha valaki vállalkozóként dolgozik például a KATA vagy az EVA keretein belül, akkor jóval az átlag alatti nyugdíjra számíthat. Másrészt statisztikák szerint várható élettartam emelkedést mutat, így 20-25 évre bátran berendezkedhetünk a nyugalmas évekre. Ám nem mindegy, miként tesszük ezt, éppen ezért érdemes szétnézni a nyugdíj megtakarítások között.
1. Adóvisszítérítés
E megtakarítás keretein belül ugyanis az éves befizetés +20%-ának megfelelő értékben jár az adóvisszatérítés. A maximum 130.000 Ft-os limit eléréséhez éves szinten 650.000 Ft befizetése szükséges, ez havi kb. 54.000 Ft-os megtakarítást jelent.
2. Államilag elismert, de független
Az ilyen típusú nyugdíj megtakarításokat egyébként a magyar állam által hivatalosan is elismeri és támogatja, ám ezek a biztosítások az államtól teljesen függetlenek, azok befektetésként kezelendők, jogilag életbiztosításnak minősülnek. Emellett pedig egy esetleges haláleset kapcsán a szerződésben megjelölt kedvezményezett vagy a törvényes örökös jogosult a biztosítások összegéhez való hozzáférésre.

3. Az ideális biztosítások nehéz helyzetben sem hagynak cserben
Mivel óhatatlan és megjósolhatatlan, hogy az aktív évek során valami miatt nehézségbe ütközik a havidíj kifizetése. Ilyenkor van lehetőség a havidíj csökkentésére a minimum díjig, de ha arról van szó, akár átmenetileg szüneteltethető is a szolgáltatás. Bizonyos esetekben pedig a díjmentesítésre is lehetőség van.
4. Hamarabb is kivehető az összeg
Sőt, ha a szerződésben rögzített lejárat előtt szeretne hozzáférni a félretett összeghez, külön adózni már nem szükséges a tőke után, ám a kapott adóvisszatérítést 20%-al növelten vissza kell fizetni.
A jelenlegi tendenciát tekintve a fizetés után járó nyugdíjból jellemzően nem fog telni a gondmentes pihenésre a nyugdíjba vonulást követően. Aki viszont időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során jelentős összeget halmozhat fel idősebb napjaira. Így nem lesz más feladata, csak élvezni a gondtalan életet, amely így valódi jutalom lesz a munkával töltött évek után.